Tessék engem elrabolni!

ifjúsági musical

Gőzerővel folynak a próbák

kozep01.jpeg"Vegyesbolt" a díszlet egy részlete

Megkezdődtek a Tessék engem elrabolni! produkció színpadi próbái. Itt az idő tehát, hogy megismerkedjünk a háttérrel. Márton Klára regénye egy gyönyörű epikus utazás egy árva kisfiú belső világába, aminek színpadi kivetítését Janik László író rendező a szó legszorosabb értelmében vette:

„Az eredeti műben viszonylag kevés párbeszéd van, ami eléggé megnehezíti a mű színpadra alkalmazását. Új szereplőket kell behozni a történetbe, hogy minél több olyan szituációt tudjunk kibontani, amiből nem csak a cselekmény válik követhetővé, de a főszereplő kisfiú belső világa, érzelmi utazása is. Természetesen nagy segítségünkre van ebben zene is. Vizuálisan pedig gyermekrajzokból igyekszünk inspirációt, hangulatot nyerni, így a díszletünk valójában kinagyított gyermekrajzok sorából áll majd. Némelyiket vászonra festjük, míg másokat némiképp megmozgatva - animálva - kivetítjük a háttérre. Így próbáljuk behúzni a nézőt Misi világába, ahol a képzelet és a valóság gyakorta összekeveredik.”

bal.jpegUtcakép a bal oldalon

jobb.jpegUtcakép a jobb oldalon

„Nagyon szeretek üres terekben gondolkodni amit színészekkel, színészettel töltök meg. Ebben az előadásban is nagyon kevés díszletelem fogja akadályozni a színészeket, a lelkiállapotuknak megfelelő térhasználatban. Egy asztal, egy pad, néhány hokedli és láda, kb. ennyi. Hogy hogy jelenítünk meg egy vonatot? Sehogy. Azt a néző képzeletére bízzuk. A gyerekeink bármikor képesek két székből házat, vonatot, oldalkocsis motorkerékpárt építeni. Mi felnőttek pedig képesek vagyunk mindezeket a leggyönyörűbb építményeknek látni. Egy ilyen közös játékra hívunk hát minden nézőt, és ígérem, nem fognak csalódni!”

És egy egyszerű animáció, hogy túlságosan ne terelje el a figyelmet

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teemusical.blog.hu/api/trackback/id/tr7514852050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tessék engem elrabolni!

Márton - Varga - Janik : Tessék engem elrabolni! ifjúsági musical

Friss topikok

süti beállítások módosítása