Tessék engem elrabolni!

ifjúsági musical

Misi

fullsizerender.jpg

"Ez a történet nem ma játszódik. Ez egy régi történet. A szereplőinek még nem volt rádiótelefonja, a TV készülékek még csak fekete-fehér képeket közvetítettek és csak hírből hallottunk arról, hogy léteznek valahol számítógépek. Nem volt minden családnak autója és egy motorkerékpár is nagy dolog volt. Az emberek főleg vonattal és busszal közlekedtek és szívesen beszélgettek egymással.

Ez a történet nem itt játszódik. Nem is egy másik nagyvárosban. Ennek a történetnek a színhelye egy mindentől távoli kis falucska aminek két nevezetessége van: a közeli szénbánya, és a régi uradalmi kastélyban berendezett gyermekotthon. Gyermekotthon. Különös szó. Egy otthon ahol gyermekek élnek. Szülők nélkül. Nehéz sorsú szülők gyermekei akik a munkájuk mellett már nem tudnak időt szánni gyermekük nevelésére. Egyedülálló szülők gyermekei akik egy fizetésből nem tudják eltartani gyermekeiket. És persze az árvák. Akik elvesztették szüleiket, vagy akikről a szüleik mondtak le. Az utóbbiak közé tartozott Misi. Misi, Misike, Süni. Bár ő egyik becenevét sem szerette. Viszont nagyon szeretett álmodozni, és mi tagadás jó is volt benne. Kedvence volt a felhőkben, vagy épp a falra vetülő függönymintákban állatokat felfedezni. Leginkább mindenhol egy elefántot vélt látni és ha már ez így alakult, hát hamar barátságot is kötött a rejtélyes mindenütt felbukkanó ormányossal."

vajdavince.jpgVajda Vince

Vajda Vince már a válogatás első fordulóján esélyessé vált Misi szerepére. Figyelme, céltudatossága, színpadi jelenléte egyből szemet szúrt az alkotóknak. Tiszta énekhangja, ügyes mozgása és az a tulajdonsága, hogy rendkívül gyorsan tanul, erős ígéretnek számított, hogy meg tud birkózni egy ekkora szereppel. A Valahol Európában Kuksijaként már jelentős sikereket zsebelt be, ez a szerep viszont sokkal messzebbre mutat. Az egyetlen nehézség Vince állandóan vidám, derűs természetében rejlik. Sokat kell birkóznia magával, hogy Misi inkább szomorkás, csendes, visszahúzódó karakteréből akkor se essen ki, amikor épp vicces helyzetekbe keveredik. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teemusical.blog.hu/api/trackback/id/tr5014899732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása