Tessék engem elrabolni!

ifjúsági musical

Bolond a nyár
Bolond a nyár

A nagysikerű szegedi bemutató után, most film készült a musicalből! Nagyrészt az eredeti szereplők közreműködésével forgatta le a Szeged Tv és a Szegedi Pinceszínház a "Tessék engem elrabolni!" c. zenés ifjúsági filmet. A pályázati pénzből elkészült alkotás 8 napig forgott a Tisza parti város ikonikus helyszínenin, és szeptembertől lesz látható a Szeged TV műsorán. A stáb készül egy igazi vörösszőnyeges Mozi vetítésre is aminek időpontja még ...

Misi
Misi

fullsizerender.jpg

"Ez a történet nem ma játszódik. Ez egy régi történet. A szereplőinek még nem volt rádiótelefonja, a TV készülékek még csak fekete-fehér képeket közvetítettek és csak hírből hallottunk arról, hogy léteznek valahol számítógépek. Nem volt minden családnak autója és egy motorkerékpár is nagy dolog volt. Az emberek főleg vonattal és busszal közlekedtek és szívesen beszélgettek egymással.

Ez a történet nem itt játszódik. Nem is egy másik ...

A banda
A banda

img_0910.JPGA korosztályi ellentétek megrajzolása okán került a darabba 6 nagyobb fiú, illetve lány. Dramaturgiailag fontos pontokon jelennek meg és olykor csupán a gyermeki kiszolgáltatottságot jelenítik meg, olykor viszont épp annak leküzdésével viszik előre a cselekményt.

 

Jakab

A banda vezére, hangadója. A többiek vakon követik ami nem csoda. Minden helyzetre van valami meghökkentő megoldása. Kancsár Ábel első komolyabb szerepe a Keménykalap és krumpliorr kis ...

Testvérek
Testvérek

61753473_2109606322485400_4118142019249897472_o.jpg

 

Márton Klára regénye, jelentős részben a főszereplő fejében játszódik. Mivel a színpadra alkalmazás során ezeket az epikus részeket elég nehéz megjeleníteni az adaptációt is jegyző Janik László előző munkáiból is jól ismert technikához folyamodott. Bizonyos érzelmi helyzeteket párbeszéd formájában vetít ki meglévő, vagy egészen új szereplőkre. Így lett két - a regényben épp csak felbukkanó - névből testvérpár, és így lett Petinek és ...

Öt lány
Öt lány

62003114_364244004227396_5832743395319087104_n.jpg

 Táncpróba

Ági

Misi egyik állandó „őrzője”. Próbál vigyázni barátjára, de tudja, hogy az önfejű fiúcska valójában megfékezhetetlen. Az apróbb csintalanságokban ő is részt vesz, de sose tenne olyat, amivel kivívná Ági néni haragját. Aradi-Szabó Anna egészen kiskora óta érdeklődik a színház, a színjátszás iránt. Még óvodás volt amikor először jelentkezett Janik László Színháztáborába, idén pedig már a Szegedi Nemzeti Színház ...

Négy fiú
Négy fiú

61237759_2092045650908134_3558598473110519808_o.jpgEbben az osztályban tizenketten vannak. - próba a Pinceszínházban

A Szegedi Pinceszínház márciusban castingot hirdetett, a Tessék engem elrabolni c. musical gyermekszerepeire. A válogatásra közel nyolcvan, 8-14 éves gyerek jelentkezett akikből egy kétfordulós meghallgatás során sikerült kiválasztani azt a 18-at akik végül bekerültek az előadásba. Próza/vers, éneklés és improvizációs gyakorlatok szerepeltek a feladatok között amik segítettek a színészekből ...

Gőzerővel folynak a próbák
Gőzerővel folynak a próbák

kozep01.jpeg"Vegyesbolt" a díszlet egy részlete

Megkezdődtek a Tessék engem elrabolni! produkció színpadi próbái. Itt az idő tehát, hogy megismerkedjünk a háttérrel. Márton Klára regénye egy gyönyörű epikus utazás egy árva kisfiú belső világába, aminek színpadi kivetítését Janik László író rendező a szó legszorosabb értelmében vette:

„Az eredeti műben viszonylag kevés párbeszéd van, ami eléggé megnehezíti a mű színpadra alkalmazását. Új szereplőket ...

Útjára indul egy produkció
Útjára indul egy produkció

60090836_10215561680047543_4205763170314223616_n.jpgGyerekek, szülők, színészek az olvasópróbán

A szegedi gyerekek már megszokhatták, hogy a Pinceszínház, a Szegedi Várjátékok keretében évről-évre jelentkezik egy saját gyermekbemutatóval. Az Oz, a Kis herceg, a Keménykalap és krumpliorr, a Gyermekrablás a Palánk utcában és az elmúlt nyáron bemutatott Madarat tolláról c. előadás sikere után, Varga Bálint (zene) és Janik László (adaptáció és dalszövegek) ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Márton ...

süti beállítások módosítása